A modellfotográfia legnehezebb műfaja. Rengeteg alkategóriával, a torzótól az erotikusig sok minden belefér. Nagyon fontos, hogy egyik kategóriája sem összekeverendő a pornográfiával. Manapság a tapasztaltabb, nagy gyakorlattal rendelkező fotósok kedvenc területe, szinte senkit sem ismerek közülük, aki – kisebb-nagyobb sikerrel – ne próbálkozott volna ebben is művészit alkotni. A portré, glamour fotók után szinte törvényszerűen következik a meztelen igazság bemutatása.
Az emberi test ábrázolása már az őseink érdeklődését is felkeltette. A pálcika rajzoktól kezdve az ember fejlődése is nyomon követhető a rajzokon – a női test ábrázolása egyre nagyobb kézügyességgel felvette nemi jellegét, az ívelt vonalak felváltották az egyeneseket. Természetesen itt még nem a szépség bemutatása, hanem a termékenység tisztelete vezette a képzelőerőt.
Ma már az emberi test bemutatásán kívül az önkifejezés eszköze is lett. A képeknek története van, mesélnek valamiről, vagy csak a szemlélő képzeletét provokálják, én ezt az irányzatot szeretem a legjobban.
A női test idealizálása minden kor sajátossága. Sok művész (szándékosan nem csak a fotósokról beszélek, hanem a régi és kortárs festőkről, szobrászokról is) erősen követi az adott kor divatkövetelményeit. Volt, mikor a telt idomú nők voltak az ideálok, később a vékony, karcsú formák voltak a kor és nemzetek követendő divatirányzata. A francia férfiak szerint az a szép női mell, amelyik belefér egy pezsgőspohárba, az olaszok szerint amelyik egy levesestálba. A nők pedig mindig a férfiak által megformált ideálnak próbálnak megfelelni a többi (konkurens) nővel szemben.
Az igazság az férfiszemmel, hogy az a szép nő, amelyiket szeretünk. De odáig el kell jutni és ehhez a legjobb, legkívánatosabb oldalunkat szeretnénk bemutatni – ennek egyik lehetséges eszköze a fotográfia.